Sorban állnak a cégek az innovációs bértámogatásért

Felgyorsult a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI-) bértámogatás igénylése. Már 200 munkaadó nyújtott be kérelmet 1500 munkavállalójára, összesen közel 1 milliárd forint értékben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor elmondta: míg múlt hét elejéig 100 munkaadó 550 magasan képzett szakember részére kért támogatást, addig ezek a számok az elmúlt napokban jelentősen megugrottak, többszörösükre nőttek.

A gazdaságvédelmi akcióterv egyik fontos eleme a KFI-szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása, hiszen ez elengedhetetlen a gazdaság újraindításához. A támogatást többek között mérnökök, kutatók, informatikusok, januártól újonnan felvett munkavállalók után is kaphatják a vállalkozások. A bértámogatás az összes ágazatot lefedi, a teljes nemzetgazdaság számára segítséget jelent.

A programban három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot. Az így megítélt összeget a munkáltató kapja. A támogatás fejében a támogatott munkavállalókat legalább három hónapig köteles továbbfoglalkoztatni, munkabéreiket nem csökkentheti.

A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program a koronavírus-járvány első hulláma után csaknem 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá összesen több mint 17 milliárd forinttal.

A KFI-bértámogatási program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet benyújtani 2021. február 8-ig.

forrás: https://www.hrportal.hu/hr/sorban-allnak-a-cegek-az-innovacios-bertamogatasert-20210124.html