Minden tizedik bértámogatási kérelem Pest megyéből érkezik
Több mint 12 ezer munkáltató összesen 90 ezer munkavállalójára kért eddig bértámogatást közel 22 milliárd forint értékben. Az érintettek több mint negyedére a fővárosból, 10 százalékára Pest megyéből igényeltek támogatást, de jelentős az érdeklődés Győr-Moson-Sopron (6 százalék), Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar (5-5 százalék) megyékben is.
Több mint 12 ezer munkáltató összesen 90 ezer munkavállalójára kért eddig bértámogatást közel 22 milliárd forint értékben. A kifizetések folyamatosak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A program elsősorban a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők, köztük a szállásadók, utazásszervezők helyzetét javítja munkavállalóik megtartása érdekében.
Az ágazati bértámogatás igényelhető maximális mértéke személyenként havi bruttó 241 500 forint. A program lényege, hogy a bruttó bérek 50 százalékát az állam, 50 százalékát pedig a munkaadó állja. Mivel a vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam biztosítja.
A kifizetések folyamatosak, a bértámogatást a kormányhivatalok – hiánytalan dokumentáció megléte esetén – a tervezett ütemben utalják.
Az érintett munkavállalók több mint negyedére a fővárosból, 10 százalékára Pest megyéből igényeltek támogatást, de jelentős az érdeklődés Győr-Moson-Sopron (6 százalék), Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar (5-5 százalék) megyékben is. A kérelmek háromnegyede a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szektorból érkezett.
Az ágazati bértámogatás 2021. február 8-ig igényelhető. A munkaadók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelmeiket, amelyekhez a dolgozók munkaszerződését kell csatolni. A részletes pályázati kiírás a munka.hu oldalon található meg.
forrás: https://www.hrportal.hu/hr/minden-tizedik-bertamogatasi-kerelem-pest-megyebol-erkezik-20210115.html