Béremelést vár a dolgozók kétharmada
A munkavállalók fizetési várakozásait és munkahelyváltási hajlandóságát mérte fel 2020. december 1-31. között a HR Portál. Az online kérdőívet összesen 432-en töltötték ki. A munkavállalók közel kétharmada béremeléssel kalkulál, 11 százalék az emelés mértékétől teszi függővé a maradást. A koronavírus-helyzet munkaadói kezelésével 55 százalék elégedett maradéktalanul.
A fizetési és karriertrendekről szóló kérdőív első kérdésében a 2020-as saját fizetésük változásáról nyilatkoztak a résztvevők. A válaszokból érezhető a koronavírusválság hatása. A kitöltők 47 százalékának nem emelkedett a fizetése a tavalyi évben, ebből 13,8 százaléknak csökkent. 5 százalékos vagy afeletti béremelkedésről pedig alig minden harmadik válaszadó (30 százalék) számolt be. 5 százalék nyilatkozott arról, hogy elveszítette állását.
A kitöltők 47 százalékának nem emelkedett a fizetése 2020-ban
A 2021-es fizetési várakozásoknál már óvatos optimizmus látszik: 30,8 százalék szerint nem változik a bére, 6,1 százalék szerint csökkenni fog. A többiek (64 százalék) béremeléssel kalkulál, ebből 32,7 százalék legalább 5 százalék vagy annál magasabb bérnövekménnyel.
A 2021-es fizetési várakozásoknál már óvatos optimizmus látszik
Csak a munkavállalók alig fele elégedett munkahelyével
Tervez-e 2021-ben munkahelyváltást? – szól a harmadik kérdés. Itt 47,5 százalék válaszolta azt, hogy nem, mert jól érzi magát a munkahelyén. 17 százalék aktívan keres állást, míg 23,9 százalék szeretne váltani, de még nem kezdett el aktívan állást keresni.
11,3 százalék a béremeléstől teszi függővé a maradást.
A dolgozók ötöde úgy váltana, hogy nem kérne magasabb fizetést
Mennyi lenne az a százalék, amiért már új munkahelyen folytatná? Itt közel minden második válaszadó (46,7%) a több mint 20 százalék opciót jelölte be. Érdekesség, hogy 5,8 százalék annyira elégedetlen mostani munkahelyével, hogy kevesebb pénzért is jönne, míg 16,5 százalék ugyanannyi pénzért dolgozna máshol, ha ott jobban érezné magát.
46,7 százalék több mint 20 százalékkal magasabb bérért váltana
Megkérdeztük azt is, miként kezeli a munkaadó dolgozói szemmel a covidhelyzetet. Itt , 13 százalék várna több egészségmegőrző intézkedést, 11,8 százalék a kommunikációval elégedetlen. Csak 6 százalék mondta azt, hogy túl sok és túl szigorú intézkedések vannak érvényben munkaadójánál.
55,3 százalék maradéktalanul elégedett azzal, ahogyan munkaadója kezeli a járványhelyzetet
forrás: https://www.hrportal.hu/hr/beremelest-var-a-dolgozok-ketharmada-20210113.html